Az ember társas lény. Jó ideje tudjuk, a kutya is az.
Amióta eszemet tudom mindig kutyáink voltak, erősek, intelligensek, rendkívül alkalmazkodóak. A drága szemük mind fénylő csillagként ragyog most vissza ránk. A mienk nem ragyog, párás fátyol úszik a szemünk előtt, akármelyikükről is esik szó. Láttuk őket picikének, hogy a teraszra sem tudtak fellépni, izzó kis kamasznak, ahogy kezdték fitogtatni erejüket, immár kiteljesedve és öregecskén. A legfájdalmasabb mindig a búcsú volt: ők döntöttek, ők köszöntek el - ezt az értő lélek felfogja és nem kínozza őket hormonokkal, csodaszerekkel, pusztán a maga örömére. Senki ne áltassa abban a hitben magát hogy nem tesz meg mindent vagy éppenséggel nem tett eleget - az öreg és beteg kutyád a szemedbe néz és ha jól figyelsz, beszél hozzád.
Így tett mindegyikünk. Mindkét Jackie, Argos és még az a drága Arthur is, aki egy a maihoz hasonló rémes napon agyvérzést szenvedett, öt éve. Mind-mind elköszöntek. Itt vannak Argos fotói, a hűséges odüsszeuszi barát. Lelketlen, aki csak fényképről veszi tudomásul az idő múlását.
Itt van a két nagy haver, Jackie és Arthur - elválaszthatatlanok voltak. Arthur volt a főnök, Jack a nagy boxer pedig a túláradó szeretet.
Következett Mignon, az ellenállhatatlan, akit Jack csak nagyon idősen és betegen ismert meg, Mignonnak pedig a hatalmas boxer túl nagy volt.
Az ember nem lejjebb adja, hanem egyszerűen változik az élete, az időbeosztása. Ragaszkodunk az állatokhoz. Hát így lettek ők kettecskén. Mignon már nem kölyök, Lulu pedig fáradhatatlanul szerelmes a kutyába:
Most hogy már Mignon is öt éves, Lulu visz szertelenséget az életébe. Luluról annyit lehet tudni, hogy alapvetően nőstény nyuszkónak vettük (nem az) de nincs lelkünk elvenni tőle a büszkeségét. A mi nyulunk azonban jószerivel csoda hogy él. Tavaly megszúrta a lábát valami és a jobb első lábát amputálni kellett, több hónapi kezelés és mind újabb műtétek után.
Hát így vagyunk mi most, kettecskén. A nyúlkutyával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése