Balogh István Péter 1950-ben született Budapesten. 1979-ben fejezte be a
Képzőművészeti Egyetemet, Kokas Ignác tanítványaként. Állandó résztvevője hazai
és nemzetközi művésztelepeknek, tárlatoknak. Alkotásai megtalálhatóak
magángyűjteményekben ahogy közintézményekben egyaránt. Balogh István Péter néhány évvel ezelőtt a
Szabolcs utcát kicsit a háta mögött hagyva, főként veleméri műtermében alkot, és
közben persze klasszikus zenét hallgat.
Aki
járt valaha az Őrség ezen részén, azonnal megérti, hogy főként egy művész, aki
ide egyszer ellátogat, nem szabadulhat ettől a léttől. Sokarcú világgal,
intenzív élményekkel gazdagodik itt az ember – mindez spirituálisan hat az
mindenkire.
Miért szeretjük Istvánt? Mindenekelőtt azért, mert
remek ember, hatalmas lélekkel. Az arcán mindig ott a mosoly – mindegy hogy
szemből vagy profilból nézzük őt. Élénk szemei tele vannak szeretettel és
fürkésző figyelemmel.
Nehéz dolgom van, mert kiállításának megnyitói
mindig nagyszerű társasági események és mindig kiemelkedő elmék szokták
alkotásait a közönség figyelmébe ajánlani. Éppen ezért nagyon megtisztelő is
számomra hogy most én lehetek, aki pár szóban méltatja munkáit.
Ha jól meggondolom, én magam rettentően unni szoktam
azokat a megnyitókat, ahol hosszan taglalják jeles kollégák az egyes kiállított
képek technikai bravúrjait, s sorolják azokat szépen hosszan. Szintén tipikus,
amikor az alkotói folyamatba gondolnak bele olyasmit, amit valójában a művész se
lát, csak igyekszik jól viselkedni és békésen tűri, hogy olyasmit festenek fel a
vásznára amihez, soha köze se volt. Végképp érthetetlen és élvezhetetlen
számomra az esztéták szépelgése és egymás megnyitó-szövegeiből való
idézése.
Én azt kérem ezért Önöktől, jöjjenek egy kicsit
közelebb Balogh István Péterhez! Szürreális milliővel, izgalmas színvilágával és
változatos figura-variációkkal találkozhatnak ugyanis. Messziről még az lehetett
az érzetünk, hogy egy impresszionista alkotó főleg földszínekkel festett
alkotásait látjuk. Éppen ezért javaslom, talán lépjenek még közelebb.
A vásznakról ugyanis szomorú, szürrealista figurák
néznek vissza ránk a párás alkotói magányon keresztül. Tétova, többarcú figurák
köszönnek ránk, akik ugyanabban a pillanatban tekintenek felénk, mint ahogy
ellépnek oldalra s átadják helyüket egy belőlük formálódó következő
figurának.
Hadd kölcsönözzem helyenként Kosztolányi sorait –
többek közt, az Árnyak találkozójából.
„…Valami zúg, valami félrerebben,
s a néma
csendben, a pállott melegben
kobold, manó halkan topogva jár. ”
Ha együtt nézzük, mit is látunk? Egymásba forduló,
egymásból építkező álmokat. Nincsenek itt rém – képek, ezek emlék-foszlányok,
néhol jóslatok, egy – egy intelem. Szomorú ábrándok tanúi lehetünk e janus-arcú
mesevilágban.
Ezek az álmok egymásból építkeznek, itt vannak a
kecses félmozdulatú madonnák, bársonyba és selyembe öltözött mascák, a saját
árnyékukat magukban hordó, segítő szellemek.
„ Lebbenve kelnek a reves
fogasról
a gazda-vesztett, elhagyott ruhák.
A hős nehéz bibor-palástja
mozdul,
árnyak nyüzsögnek a sötét sarokbul,
s a zongorán egy bús akkord
fut át. ”
Az asztrális világból szólnak hozzánk, Baók. Itt
zsongnak körülöttünk. Sokszor megidézve a végleges elmúlás pillanatát.
„ Sírnak, kacagnak átölelve
egymást,
a suttogásuk oly fájó, ködös.
A testtelen, szegény ruhák
beszélnek,
lengésük édes és rejtelmes élet...
Ég a rivalda, mint az
üstökös. ”
Ez egy olyan megfestett birodalom ahol a pozitív és
negatív erők találkoznak. Nincs köztük háború: mert a lényeinkben benne van
minden finomság, a mozdulat rezdülése, a kitekintés óvatossága, a félmosoly
tétovasága.
„Sápadtan inganak a holdas éjben
a rízsporos,
mosolygó asszonyok.
Csábítva ring a halvány primadonna,
mellette tarka fezben a bolondja
s a holt komikus
árnya mosolyog."
A magányos kalapok társasága – mintha néhol a
felfoszló plakátról tekintenének vissza ránk, még utoljára itt van velünk az
aranyhajú madonna, és a milói Vénusz torzója, ahogy Picasso kedvenc fehér
kócsagja is.
„Egyszerre csend lesz. Mind tovább osonnak,
a
nyári ég künn izzó, mész-fehér.
A pók szövi hálóját egy sarokban,
eltűn a
hold, a tikkadt deszka roppan,
s riadt futással surran egy egér.”
Az árnyak találkozójának festője, a kedves-szomorú
koboldok formázója tárlatát szeretném most megnyitni hogy sokak kedvére legyen
az elkövetkező egy hónapban.
Megtekinthető: hétfőn, szerdán és pénteken
2013. április 4 és 29. között
Városház Galéria
XIII. Béke tér 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése