Majdnem túrógombóc

Úgy kezdődött minden, hogy megígértem Sanyinak, zseniális reform-túrógombócot kap ma a tavaszi raguleves után. A levesig minden stimmelt, sőt elkészült egy egészen szuper, teljesen diabetikus rebarbarás epermártás is. A gombócok azonban úgy döntöttek, hogy némi habzás kíséretében gusztustalanul szétcsapódnak a zubogó vízben. Gondoltam, nem adom fel, még egy kis gríz, és tuti összeáll a gombóc. Pontosan ugyanazt a figurát adták elő a gombócok, így jobb ötlet híján lehúztam az egészet a wcben.

Makacs vagyok. Akkor is lesz valami klasszikus húsvéti mára, ami édes, nem rengeteg cukorral készül és még sosem csináltam. Némi hezitálás után döntöttem a mazsolás-diós fonott kalács mellett, úgy tűnik, bejött. A receptet Kósa Viki barátném adta, de cukor helyett nyírfacukrot használtam.
Hozzávalók:
45 dkg liszt
10 dkg xilit
1 egész tojás (plusz egy a kenéshez)
1,5 dl tej
5 dkg vaj
3 dkg élesztő
1/2 kávéskanál só
mazsola, darabos dió
Az élesztőt elkeverjük fél deci tejben, hozzáöntjük a cukrot, majd beleöntjük a lisztbe (kicsit hagyjuk állni). A maradék tejben felolvasztom a vajat, hozzáadom a tojást, beleteszem a mazsolát és a diót. Robotgéppel simára dolgozom (ha nagyon ragad, adok hozzá még egy kis lisztet). Egy órát kelesztem. Két kisebb vagy egy nagyobb kalácsot tudunk belőle formázni. Kivajazott tepsin, immár összefonva betesszük a sütőbe fél órára, kb 50 fokra, a kelesztést követően pedig tojással megkenve szép vörösesbarnára sütjük.

Megjegyzés:
Az eredeti recept margarint írt, de azt én nagyon utálom, fáj is tőle a gyomrom, egyébként pedig undorító hogy zsiradék helyett valami szagos vízszerű izé lesz belőle melegítve. Egyébként hithű vajpárti vagyok - imádom az illatát, a színét.