Nagyon kicsi vagyok én ahhoz, hogy Dienes Gábort akár csak méltassam is. Generációjának egyik meghatározó alakja volt a '70-es, '80-as évek, Kondort követő időszakának. A klasszikus értékek tisztelete és felvállalása mellett nem állt távol tőle - ahogy Ő is fogalmazott, a "lélekigényes feladatok megoldása", az újítások iránti nyitottság és adaptív szellem. 1975-től, Kokas Ignác tanársegédeként, legendás festő osztályt vezettek mely hosszú évekre meghatározta a festő szak szellemiségét. 1997-ig önálló mesterként folytatta ezt a hagyományt. A régi nagy - én reneszánsznak hívom - mestereket idéző kivételes rajztudása, festészeti hite, elkötelezettsége miatt mindig nagy tisztelet és nagyrabecsülés övezte hallgatói, szakmai és persze tágabb körökben.
Sok alkotó mit nem adna azért, ha csak fele olyan jól rajzolna, mint a Mester. Sok kurátor pedig csak álmodik arról, hogy egyszer látogatókat invitálhat a Mester tárlatára.
A 2010-ben, rettentő korán eltávozott művész de gondolkodó szelleme azonban tovább él, nemcsak tanítványain, hanem számos kortársán is látom nap mint nap a lüktető expresszivitását. Régóta tudjuk: a holt művészek köztünk járnak - szerencsére -. Expresszivitás - kifejezőerő: művészeti minőség; azon művek jellemvonása, melyeknek különlegesen erős érzelmi kifejezőereje van. Egyfelől az alkotó szubjektív megnyilatkozásai dominálnak bennük, másfelől különlegesen szuggesztív módon késztetik a befogadót arra, hogy az alkotó attitűdjével érzelmileg is azonosuljunk.
Megnyilatkozások, azaz intenzív vizualitás, ahol az alkotó mesél. Mindannyiunk álmait vetíti hol fára, farostra, papírra, furnérra. Intenzív álmok ezek - ébrenlét és alvás határáról: képek a képben, arcok a testben, lelkek a világban. Izgalmas határmezsgye minden alkotása ébren-lét és valóság, sejtés és félálom, álom és szürreális, szürreális és újrafogalmazás között. A formanyelv nagyon konzekvens, Dienes Gábor erősen ragaszkodott a maga figuráihoz, legalább annyira, mint ahogy én lélekben ragaszkodom Dienes Gábor szellemiségéhez.
Nem kétséges: minden alkotása technikai bravúr a grafika és a festészet határán. Mozgékony, karcsú, izgatott figurái, általában intenzív színekbe öltöztetve kelnek életre. Sokan, sokféleképp elmondták, hogy színpadias tereket alkalmaz és nagyon tudatosan, finoman megmunkált figuráit tökéletes tudatossággal helyezi el a felületen. A figurái nekem mégis magányosak, még akkor is, ha intenzíven hatnak, kommunikálnak a szemlélővel. De hiába érzem a színpadot, mégsem tudom pontosan megfogalmazni a képei történéseit; hiába tapasztalom a feszültséget, a diadalt, az örömöt vagy a kajánságot: nem tudom a képrészleteket pontos szavakba önteni, holott egységes fogalommá válnak lelkemben.
Minden képe egy mese, ha úgy tetszik egy film.Óhatatlanul Peter Greenaway Prospero-ja jut az eszembe. Kevés mechanikusabb, érzelemmentesebb, tisztán intellektuális film készült a filmtörténetben, mint a Prospero könyvei, addig a pontig legalábbis, amíg Prospero le nem mond hatalmáról. Csak ekkor válnak a szereplők emberivé. Dienes történetei nekem sokszor hasonlóak, bár ő maga soha nem mondott volna le hatalmáról: a képzelet erejéről. Övé a varázslat, de nem történik fata libelli, nem marad tizenkilenc üres lap, hanem kitöltött és megélt világunk része lett Dienes Gábor.
André Bazin így fogalmazott: "az idő és a szépség által szentesített remekművek tisztelete megszeghetetlen törvénynek számít."
Én ebben a hitben élek és szemlélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése